A szerző a Makronóm újságírója.
A Canalys adatai szerint az Apple kínai okostelefon-eladásai tavaly 42,9 millió darabra csökkentek, ami 17 százalékos visszaesés az előző évhez képest. Ez a piaci részesedésük 4 százalékos csökkenését eredményezte, így már csak 15-öt birtokolnak a kínai piacból. Számukra különösen aggasztó, hogy az utolsó negyedévben 25 százalékkal zuhantak az eladásai az előző év azonos időszakához képest.
A hazai márkák előretörése
Ehhez képest a Vivo és a Huawei jelentős növekedést ért el: az előbbi eladásai 11, míg az utóbbié 37 százalékkal nőttek. Ezzel a Vivo piaci részesedése 17, a Huaweié pedig 16 százalékos lett. Amber Liu, a Canalys kutatási menedzsere szerint „az Apple és az iPhone 16 igen komoly versennyel nézett szembe a piacon, a Vivo pedig ezzel egyidejűleg fokozta az együttműködését a szolgáltatókkal, és hatékony marketing-, valamint termékstratégiával törekedett a pozíciójának megszilárdítására a belépő szinttől egészen a felső középkategóriáig”.
A Huawei sikeresen megoldotta korábbi ellátásilánc-problémáit saját chipek fejlesztésével, és tavaly megújította népszerű telefonsorozatát. A vállalat többek között bemutatta a 2800 dolláros, háromszorosan összehajtható Mate XT készülékét, amely Liu szerint felkeltette a prémiumtelefonokra igényt tartó kínai vásárlók figyelmét.
Állami támogatás a piac élénkítésére
A kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság januárban 11 milliárd dolláros támogatási programot jelentett be. Ennek keretében 15 százalékos támogatást nyújtanak azoknak, akik régi okostelefonjukat, táblagépüket vagy egyéb eszközeiket 6000 jüan (818 dollár) alatti új elektronikai eszközökre cserélik. Frank He, a HSBC elemzője szerint „a nagy gyártók közül a Huawei, a Honor, az Oppo, a Vivo és a Xiaomi (ebben a sorrendben) van a legjobb helyzetben, hogy profitáljon a programból”.
Will Wong, az IDC kutatócég elemzője szerint az Apple tavalyi kihívásait a mesterségesintelligencia-funkciók bevezetésének nehézségei és a gyengülő kínai fogyasztói hangulat okozta. „Az emberek megváltoztak a Covid után, óvatosabbak lettek – mondta Wong. – A lemaradástól való félelem érzése már nem olyan erős bennük.” Az elemző szerint az Apple idei sikere azon múlik, hogy mennyire tud alkalmazkodni a kínai szabályozási környezethez az MI-funkciók bevezetése során, és képes lesz-e felkelteni a vásárlók figyelmét egy ilyen volumenű versenyben.